77 látványos köztér

A mindennapi jövés-menésben talán fel sem nézünk egy téren, amelyet érintünk. Pedig számos olyan tér van a világon, amely egyszerűen nem enged továbbmenni: lenyűgöz méreteivel, kiemelt épületeivel, sokszínűségével vagy épp egységességével. A tér az ember alkotta környezet legsokrétűbb, legközösségibb megnyilvánulása, szerves része a város szövetének. Lehet közlekedési csomópont, találkozóhely, kereskedelmi cserék színtere, vagy közigazgatási központ, de túlmutatva önmagán, egy vallási intézmény, egy uralkodó, egy nemzet – egy eszme – reprezentációja is. S mindettől elválaszthatatlanul, magán hordozza az adott hely történelmét. Nevezetes események tanúja, esetenként pedig visszatérő rendezvények állandó helyszíne. E könyv bevezeti az olvasót egy adott tér létrejöttének előzményeibe, okaiba és céljába, s még az építkezés kulisszái mögé is bepillanthat, megérezheti a hely szellemét. Öt földrészen át nemcsak térben, hanem időben is utazásra invitáljuk az érdeklődőket. A római Forum Romanum ókori emlékeitől a középkort időről időre megelevenítő sienai Piazza del Campón át, Mantova reneszánsz terein, Salzburg barokk pompáján, a klasszicista stílusú, párizsi Concorde téren keresztül eljutunk olyan 20. század végi alkotásokig, mint a berlini Potsdamer Platz. Az épített örökségben az a csodálatos, hogy létrejötte pillanatától kezdve minden korszak rajta hagyja keze nyomát. Aki az album lapjain a fényképeket nézegetve s az érdekességeket olvasgatva gondolatban elidőzik egy-egy téren, remélhetőleg kedvet kap, hogy valamikor fel is keresse a megidézett helyszíneket.

(Nincs értékelés)

4 791 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

keménytáblás

Várható megjelenés: 2022-06-30

Raktári kód: 767908
EAN: 9786155755767
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 176
KSH: 4901100000
Méret (mm): 210 x 285 x 1
Kiadó: Noran Libro Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Kultúr- és művészettörténet