Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Sorozat: Titis hangos regény
A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a minta értékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget. Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek. Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbe lépnie. Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életéből megmenthető. Az elvarázsolt királylány sose figyelt jól, mire feleszmélt, problémáin és személyén átlépett a történelem, amin még módosíthat, tárgyilagos, holdverte frázis, se indulat nem perzsel, se kétségbeesés, nem a nap süt, csak a hold. A regényt Kútvölgyi Erzsébet előadásában hallgathatjuk meg. Teljes szöveg: 893 perc. Lejátszható MP3-as CD és DVD lejátszón.
5 500 Ft
normál műanyagtok
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 706850
EAN: 9789638886323
Kötésmód: normál műanyagtok
Oldalszám: 1
KSH: 852432
Nyelv: magyar
Alcím: Előadja: Kútvölgyi Erzsébet
Méret (mm): 142 x 125 x 10
Kiadó: Titis Kft.