Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Robert Jordan, Brandon Sanderson
Sorozat: Az Idő Kereke sorozat
És történt pedig azokban a napokban, ahogy már korábban is megtörtént és majdan meg fog történni, hogy súlyos Sötét borult a földre és elnehezítette az emberek szívét. Pusztulni kezdett minden, ami zöld, és elhalt a remény. Charal Drianan te Calamon: A Sárkány-ciklus Merrilor mezején azért gyűltek egybe a nemzetek fejedelmei, hogy felsorakozzanak Rand al'Thor mögött, vagy éppenséggel azért, hogy megakadályozzák, amit tenni készül. Talán az őrület jele, talán az emberi faj utolsó reménysugara az, hogy Rand le akarja törni a Sötét Úr tömlöcének pecsétjeit. Egwene, az Amyrlin-trón az előbbit tartja valószínűbbnek. Végveszélybe került az egész emberiség. Valamennyiük sorsa Shayol Ghulban dől majd el. Az Idő Kereke sorozat immár húsz éve több mint negyvenmillió olvasót nyűgözött le. A történetet harminckét nyelvre fordították le. A Fény emlékezetében tanúi lehetünk annak, ahogy ez a megragadó, fantasztikus mestermű eljut a drámai végkifejletéhez. A neves fantasy szerző, Brandon Sanderson a 2007-ben elhunyt Robert Jordan jegyzeteire és kéziratának részeire támaszkodva onnan folytatta a történetet, ahol Jordan abbahagyta. Munkája során számíthatott Jordan özvegyére, Harriet McDougalre, aki szerkesztőként működött közre férje könyveinek az elkészítésében.
3 490 Ft
ragasztott kartonált
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 735801
EAN: 9789633950241
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 680
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: Memory of Light
Fordító: Varga Csaba Béla
Nyelv: angol
Alcím: Az Idő Kereke XIV.
Méret (mm): 120 x 180 x 38
Kiadó: Delta Vision Kiadó