A legsötétebb óra

Anthony McCarten

1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után gyors egymásutánban a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet. Winston Churchillnek alig pár nappal azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek, ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia - továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel. Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan is változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba? Ebből a magával ragadó, minden egyes napot óráról-órára kielemző beszámolóból kiderül, hogy a bizonytalan Churchill milyen sokszor rángatta ki országát a kátyúból. Az elismert, Bafta-nyertes Anthony McCarten egy eddig soha nem látott oldalát mutatja be a XX. század egyik kiemelkedő történelmi személyiségének. Megtudhatjuk, Churchill hogyan gyakorolta és írta át újra és újra a legfontosabb beszédeit, hogyan és mikor merült fel benne a békeszerződés lehetősége a náci Németországgal, és megismerhetjük a dunkirki evakuáció során betöltött szerepét. De a könyv elsősorban arról a huszonöt napról mesél, amely bálványt csinált egy emberből. McCarten eddig nem ismert archívumi anyagok segítségével mutatja be azokat a kulcsfontosságú, színfalak mögötti pillanatokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Ennyire ijesztő - és egyben végtelenül emberi - történetet ritkán olvashatunk.

(Nincs értékelés)

3 280 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 755522
EAN: 9789634193838
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 276
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: Darkest Hour
Fordító: Farkas Veronika
Nyelv: magyar
Méret (mm): 147 x 209 x 18
Kiadó: Agave Könyvek

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP A II. világháború története