A Lovagkirály keresztje

"A három ziháló harcos tekintete akaratlanul ugyanoda irányult: A Hadak Útjára. Mindhármunk apja vagy nagyapja pogány volt, és az ő lelkükben is ott kavarogtak még a túlvilági Örök Had boldog életéről szóló gyönyörű mesék. A szüntelen portyák, a legendás párviadalok, a pompás lakomák. Minden tiltás ellenére elégszer hallották ezeket regösöktől, öreg pásztoroktól, kivénhedt katonáktól, szolgáktól, szinte bárkitől, kivéve a papokat. Csakhogy nem tudtak már hinni ezekben a mesékben. A kereszténység selymes, angyalos mennyországa pedig nem vonzotta őket. Nem reméltek semmilyen túlvilági életet. De hol keresse akkor majd Rékát? És Rásdit? A herceg megértette, hogy a kérdéseinkre nincs válasz." "Amint kizuhant a nyeregből, és a feje a földnek csapódott, elhomályosult előtte a világ. Egy-két pillanatig még látott maga előtt egy kardot, egy varázslatos fegyvert, amit mintha a napkorong kohójából nyújtott volna felé egy kéz. Aztán egy fegyver és a nap eltűnt, és a Kárpátok-beli kolostor vén szerzetese, Vlagyimir atya mosolygott rá: >>Tévúton jársz, fiam, nem a kard, hanem a korona egyesíti a népeket