A sárkánygyík ébredése

A Sárkányos Rend - Első könyv

Bökös Borbála

A Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen. Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi székesegyházban őrzött Szent László-ereklye körül, melyet csak a beavatottak ismernek. Gabriel válaszút elé kerül: beletörődik, hogy csupán báb a hatalmasok játékában, vagy sikerül saját kezébe vennie sorsát? Udvari kötelességeit kiválóan teljesíti, ellenfeleivel ravaszul szembeszáll, és tevékenyen részt vesz a Sárkányos Rend megalapításában. A lovagrendében, melynek a "hivatalos" történetírás szerint Zsigmond király támogatóinak összefogása lett volna a rendeltetése, az "árnyéktörténelem" azonban másképp emlékezik róla... A gestákban, krónikákban, évkönyvekben és történelemkönyvekben megőrzött "hivatalos" történelem mellett mindig is létezett a lopva, élőszóban, mesterről tanítványra hagyományozott, titkos naplókban, allegorikus művekben megörökített "árnyéktörténelem". Ennek a történelemnek a főszereplői ritkán, vagy talán soha nem kerültek be a "hivatalos" történetírás lapjaira, létezésük, tetteik inkább egyfajta hiányként, ürességként fedezhetők fel. Bökös Borbála trilógiája a XV. század elejei Magyar Királyság "hivatalos" történelmi háttere előtt játszódik, főhősének, a törvénytelen gyermekként született váradi papnövendéknek, Gabriel de Sceleusnak a sorsa azonban inkább az "árnyéktörténelem" lapjaira kívánkozik.

599 Ft

ragasztott kötött védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 741165
EAN: 9789634263449
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 288
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: A Sárkányos Rend - Első könyv
Méret (mm): 161 x 237 x 25
Kiadó: Gold Book

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Történelmi