A szerelemről

Stendhal - egy bizonyos Henri Beyle (1783-1842) számtalan álnevének, szignójának csupán az egyike. Mintha maga a szerző, korának éles tekintetű megfigyelője épp e kor elől folyamatosan a művészetek, művek, emlékké lett utazások világába bújt volna el. Katonaként csataterek helyett az operaházak karzataira, hivatalnokként irodák helyett az ásatásokra. A napóleoni hódításoknál pedig ezerszer jobban foglalkoztatták az érzelmek ostromai. Senki sem akad a világirodalomban, aki annyit tudna a szerelem természetrajzáról, mint ő. Senki, aki oly módszeresen és magával ragadóan térképezte volna föl az intim szenvedélyeket s egyúttal Európa udvarlási szokásait. A nő a kor férfitársadalmának képzeteiben hol zsarnok, hol zsákmány, és Stendhal épp ebben az ellentmondásos képben szembesíti egymással a boldogtalan szerelmek szépségét a beteljesülő hódítások olcsóságával, s ebből vezeti le az elsők egyikeként a női egyenjogúság szükségességét. A szerelemről először 1822-ben jelent meg, de további jelentős fejezetei csak a hagyatékból kerültek elő. Sok más remek kéziratával együtt rejtőzni kényszerültek, akárcsak álneves szerzőjük.