A "szürke dominanciás"

Debreczeni József

Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi reakciója volt a rokonszerv: "Je suis Lajos". A racionális politikai kalkulus is azt diktálja, hogy Simicskával úgy kell számolni, ahogy Churchill számolt Sztálinnal, miután az utóbbit Hitler megtámadta: szövetségesként. De ettől még nem kell hitelt adni annak a hamis ideológiának, miszerint Simicska demokratikus meggyőződése folytán elégelte meg orbán diktatúráját, mondta föl a korábbi együttműködést és fordult szembe vele. Szó sincs róla. Ahogy nem Sztálin mondta föl az együttműködést Hitlerrel és nem ő támadt ellene, hanem fordítva, úgy fordítva történt a dolog Simicska és Orbán viszonylatában is. Orbán kezdte meg Simicska kiszorítását titokban 2011-től, nyíltabban 2013-tól és teljes egyértelműséggel 2014-től. Simicska pedig csak akkor fordult szembe és kezdett "demokráciáról" meg "diktatúráról" szónokolni, amikor Orbán a legbelső embereit és a legféltettebb kincseit kezdte elvenni tőle. Ahogy Sztálin nem lett demokrata attól, hogy Hitler megtámadta őt, úgy nem lett demokrata Simicska sem, bármit mond vagy akár hisz is erről ő maga vagy akármelyik csatlósa.

(Nincs értékelés)

3 480 Ft

cérnafűzött kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 751189
EAN: 9786158058902
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 256
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 150 x 210 x 20
Kiadó: De.hukönyv Kft.

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Közéleti