A válás ünnepe

Laura Dave

Sorozat: Margaréta könyvek

Mi nehezebb döntés: a házasság vagy a válás? Gwyn Huntington mindig csodás partikat rendez, s ezúttal is egy egészen különleges összejövetelre készül a 35. házassági évfordulójuk alkalmából. Férjével, Thomasszal azonban utoljára látják közösen vendégül a családjukat és a barátaikat képeslapra illő házukban, amely túlélte Montaukban az 1938-as nagy hurrikánt is. Ez ugyanis a válási ünnepségük lesz. És ha már rendhagyó az esemény, rendhagyó módon akarja emlékezetessé tenni. Ugyanezen a reggelen Maggie Mackenzie brooklyni otthonában nekilát új élete megszervezésének. A vándorélet után eljegyezte magát egy csodás férfival, és közös vállalkozásba fognak. Ráadásul ugyancsak ezen a napon fog először találkozni a vőlegénye szüleivel Montaukban, egy meglehetősen különös alkalomból. Az életét alapjaiban felforgató meglepetések azonban már az elindulás előtt elkezdődnek. Bármennyire is eltérők a körülményeik és a koruk, Gwyn és Maggie helyzete mégis azonos: mindketten útelágazáshoz érkeznek. És bár az egyik még el sem kezdte a házaséletet, a másik pedig épp most készül pontot tenni a végére, ugyanarra a kérdésre keresik a választ: mikor kell küzdeni egy kapcsolat megmentéséért, és mikor kell végleg elengedni?

(Nincs értékelés)

2 990 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 723874
EAN: 9789638942364
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 304
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: The Divorce Party
Fordító: Morvay Krisztina
Nyelv: magyar
Méret (mm): 125 x 183 x 22
Kiadó: Pioneer Books

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Szórakoztató