Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Sorozat: Titis hangos regény
"Abban a percben megéreztem, hogy mindenképpen állomáson vagyok. Mert addigelé ugyanis sohasem dohányoztam volt, hiszen ahhoz még kicsi voltam. Akkor azonban, azon a mádéfalvi állomáson, viszontagságos utam kezdetekor, végre férfinak nézett engem is valaki. Elvettem hát tőle a dohányt, s tudtam, hogy ezzel mit veszek át: a gyerekkor után a hontalan füstöt, a szülői ház után a nagyvilágot, a vidám tavasz után a viharos és termő nyarat." Ábel - édesanyja halála után - nem marad az apai házban, új kalandra indul a számára teljesen ismeretlen városi világba. Kolozsvárig nem könnyű eljutni kevés pénzből, ráadásul Bolha kutyával. A kedves kamasz székely észjárásával kit meghódít, kinek túljár az eszén. Még útközben elszegődik egy vándor fogorvoshoz, akinek házában, társaságában sok szórakoztató kalandban lesz része, és az első szerelem is rabul ejti. Új ismerősei által tapasztalatot szerez többek között a kisebbségi léttel, a szocialista mozgalmakkal, a korrupció erejével, és mások hitéletével kapcsolatban is. Nagy élmény mindezeket Ábel naiv, de élesen figyelő szemével látni, és Fekete Ernő pazar előadásában meghallgatni. Teljes szöveg: 425 perc játékidő.
4 500 Ft
normál műanyagtok
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 740783
EAN: 9786155157271
Kötésmód: normál műanyagtok
Oldalszám: 1
KSH: 852432
Nyelv: magyar
Alcím: Előadja: Fekete Ernő
Méret (mm): 142 x 125 x 10
Kiadó: Titis Kft.