Ancika

"Uramisten, mondom magamban, nem lesz erőm szépen beszélni az Ancikáról, mert eszembe jutnak az ő sajátos és furcsa dolgai, és mégis, beszélnem kell róla, mert különben nem marad meg semmi belőle, és belőlünk sem, nem marad meg semmi, és jönnek a mások, az idegenek, akik elfoglalják a helyünket itt, a világban, mi pedig névtelenek maradunk, ezt pedig nem engedhetem meg magunknak, hogy névtelenek maradjunk, mert az Ancika, az anyám olyan valaki volt, aki minden volt, csak névtelen nem, mert ismerte őt mindenki, és a neve mindenki számára ismerősen csengett szerte a faluban."