Eső és telefon

Regényes filmdramaturgia

Kelecsényi László

Eső. Telefon. Ez talán a két leggyakoribb történetvezetési trükk a játékfilmekben, ahol még sincsenek kőbe vésett szabályok. Mitől és hogyan áll össze egy történet? Erre a keresi a választ Kelecsényi László, Balázs Béla díjas író, filmtörténész és dramaturg. Közérthetően, számos példával szemléltetve tekinti át a hangosfilm bő fél évszázadának (1930-1980) emlékezetes alkotásai alapján a történetszövés lehetséges szabályait. A szerző elkötelezett híve a filmművészet ötvenes-hatvanas évekbeli nagy korszakának. Elméleti alapozással, a társművészetek, főként az irodalom iránti odaadó figyelemmel próbál leszűrni szabályokat, következtetéseket. A könyv széles olvasóközönséget céloz meg: használható felsőoktatásban, de a filmművészet iránt érdeklődők is örömmel forgathatják. Kelecsényi László (1947) író, film- és irodalomtörténész, egyetemi oktató 1978-ban doktorált az Elte Btk-n esztétikából. 1979-1990 között a Mafilm Budapest stúdiójában dolgozott dramaturgként. 1990-1992 között, valamint 1995 óta szabadfoglalkozású író. Díjai többek között: Soros-ösztöndíj, Don Quijote-díj, Balázs Béla-díj. Mintegy 30 kötet szerzője.

(Nincs értékelés)

2 490 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 742654
EAN: 9789634140436
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 180
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Regényes filmdramaturgia
Méret (mm): 115 x 198 x 10
Kiadó: L'Harmattan Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Színház- és filmművészet