Glissando és húrtépés

Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben, 1958-1970

Kürti Emese

Sorozat: Határesetek

A könyv fókuszában az 1960-as évek kevésbé ismert, első fele áll, középpontjában a röntgenorvos és zeneszerző dr. Végh László alakjával, aki fontos szerepet töltött be a budapesti underground kultúrában. Dr. Végh már 1958-tól konkrét és elektronikus zenei kísérleteket folytatott, amelyeket főként a nemhivatalos kultúra magántereiben osztott meg a későbbi neoavantgárdhoz sorolt fiatal művészekkel. Zenei bemutatóin először voltak hallhatók a kortárs avantgárd zene aktualitásai, John Cage, Karlheinz Stockhausen, Ligeti György, Luigi Nono, Pierre Boulez és mások művei. Szerepkörének pozitív értelmezése mellett a könyv dr. Végh Lászlónak a titkosszolgálatokkal való együttműködését sem kerüli meg. A kötet fő célja ugyanakkor, hogy új művészettörténeti genealógiát kínáljon a hatvanas évek közepén megjelenő neoavantgárd pozíciók értelmezésére, és bemutassa azt a folyamatot, ahogy a kortárs zene inspirációjából és a költészet hátterével megjelentek az első happeningek, akciók Magyarországon. Az Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás által szervezett és levezetett első, 1966-os happening a modernista művészet kritikájaként, a kortárs amerikai művészetbe illeszthetően valósult meg és alakította át a művészet hagyományos fogalmát.

(Nincs értékelés)

2 800 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 756844
EAN: 9789638935069
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 260
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Kortárs zene és neoavantgárd művészet az underground magánterekben, 1958-1970
Méret (mm): 156 x 225 x 15
Kiadó: L'Harmattan Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Művészettörténet