Globális bordély

Szüleim lakásának ajtaján csengetek. Anyám nyit ajtót. A szoba felé tartva megáll. "Tudod, hogy szeretem apádat?" Bólintok. "Akkor azt is tudd, hogy miután már nem a földön élek, a lelkem szereti őt." Sűrgösnek tarthatja, ha már az előszobában adja tudtomra élete feledhetetlen élményét. Később a konyha felé indul. Észreveszi, hogy apám rágyújtani készül. Odalép hozzá: "Ha szépen kérlek, megteszed, hogy nem gyújtasz rá?" Apám bólint. "Azt is megtennéd, hogy többé nem cigarettéázol?" Apám ismét bólint. "Ez biztos?" Apám esküre emeli a kezét.Anyám megcsókolja apám homlokát, miközben lefogja esküre emelt kezét. "Emlékszel, Kedves, mi egyszer esküdtünk. Akkor se szóval." Apám hosszan néz anyám után. Amikor ketten maradunk, megszólal: "Ha hisszük, ha nem, életünk fejedelme a szerelem." Kérdőn nézek rá. Érdekes mondásnak szánta, vagy valóban hiszi, amit mondott? Tekintetemből olvassa kérdésemet. "Bizony, a szerelem a fejedelem. Ha hisszük, ha nem, akkor is, mert amilyen a szerelmünk, olyan nemzedék születik. Ezt nem kell hinnünk, mert tudjuk." Ismét kérdőn nézek rá. Ültében közelebb hajol hozzám. "A császár elméjét megzavarta a kétség: ki ő valójában? Isten vagy ember? Bizonyára súlyos gondja közepette nem vette észre vagy nem törődött vele, hogy felesége éjszakánként barátnőivel közösülési versenyt rendez; ki képes reggelig többször...?" Szünet után teszi hozzá: "Afelett a Róma felett többé nem virradt fel a Nap."