Ha a néző is résztvevővé válna

Az európai hagyományok szerint a színház épületében a néző rendszerint a megvilágított színpadtól elkülönítve, az elsötétített nézőtéren foglal helyet, és onnan nézi az előadást. Csendben marad, jelenlétét és tetszését csak a megfelelő pillanatokban és a megfelelő módokon nyilvánítja ki. A konvenciók tiszteletben tartása és követése kényelmessé, kiszámíthatóvá és biztonságossá teszi a színészek és a közönség találkozását mindkét oldal számára. Ugyanakkor ezzel kölcsönösen le is mondanak az egymással folytatható interakció számos lehetséges módjáról. A fennálló hagyomány megváltoztatására jelenleg több elméleti és gyakorlati törekvés is irányul. Közülük is jelentős (immár Magyarországon is) a drámapedagógusoké, akik szakmai felfogásában és működésében a közönség az általános színházi gyakorlattól eltérően mindig aktív résztvevői szerepet kap. Módszereik, illetve tapasztalataik a közönség bevonása és a vele folytatott interakció fenntartása terén egyre több olyan színházi szakember érdeklődését is felkeltik, akik ugyanezzel a kihívással a színházi munka során szembesültek. Első közösen végzett kísérleteik kezdeti tapasztalatairól beszélgettünk a Káva Kulturális Műhely színész- drámatanáraival, Schilling Árpád rendezővel, Kárpáti Péter drámaíróval és Terhes Sándor színésszel.