Halálkúra

Az Útvesztő-trilógia harmadik kötete

James Dashner

Sorozat: Carta Light

Eljött az igazság ideje... Kiszabadultak az Útvesztőből. Átjutottak Perzseltföldön. Kockára tették egymásért az életüket. Ám a végső igazsággal szemben tehetetlenek. A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a Veszett-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a Veszett vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a Veszett legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát? James Dashner, a világszerte - immár filmváltozatban is - óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt, majd utóbb négykötetesre bővült sorozatnak már az ötödik része is készülőben van. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon. A Könyvjelző magazin 2015. márciusi számában megjelent cikk: Nem fekete, nem is fehér A Könyvjelző magazin 2015. július-augusztusi számában megjelent cikk: Mindannyian szürkék vagyunk

(Nincs értékelés)

3 690 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 740747
EAN: 9789632664217
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 400
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: The Death Cure
Fordító: Havadi Krisztina
Nyelv: angol
Alcím: Az Útvesztő-trilógia harmadik kötete
Méret (mm): 126 x 200 x 35
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Ifjúsági irodalom

Carta Light

Tovább