Hanyatlás

Az Elfeledettek Városa 1.

Keiran Rowley

"Az Elfeledettek Városa. Város a városban, mely New York sötét acél- és üvegépületei közt rejtőzik. Kitölti az egyenes falak közötti hézagokat. Itt élünk mi, akik száz éve átvészeltük az utolsó háborút Európában." Gyermekkorunk meséi velünk élnek - ám nem puszta emlékképekként, hanem a szó legszorosabb értelmében. Álca mögé bújva ott járkálnak az általuk Valóknak nevezett emberek között, igyekeznek beilleszkedni ebbe a világba, ahol a béke érdekében immár tilos a varázslat. Csakhogy ez az ingatag, sok lemondást megkövetelő rendszer is veszélybe kerül, amikor egy brutális gyilkosság felforgatja az Elfeledettek életét. Az áldozat az egykori hercegnőből sztriptíztáncosnővé alacsonyult Csipkerózsika, akit többé semmiféle királyfi csókja nem ébreszthet fel, ugyanis egy mágikus fegyver által küldték örök álomba. Csizmás, a Kormányzat rendfenntartója ered a gyilkos nyomába, aki szörnyű tettével az Elfeledettek közösségének egyik legfontosabb szabályát is megszegte. A nyomozás során egyre több jel utal arra, hogy egy sötét összeesküvés áll az eset hátterében, mely az egész rendszert felboríthatja, és egyetlen Elfeledett, de még a Valók sem érezhetik magukat biztonságban. Mert a mesék gyakran kegyetlen történetekből születnek...

(Nincs értékelés)

2 980 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 766320
EAN: 9786155999260
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 216
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Az Elfeledettek Városa 1.
Méret (mm): 145 x 206 x 14
Kiadó: Főnix Astra (Fény-X Kft.)

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Szórakoztató