Háttérben

Nagy Beáta

Keveset tudunk arról, hogyan bátortalanítja el a műszaki és természettudományok iránt érdeklődő lányokat a társadalmi környezet: a szülők, a középiskolai és egyetemi tanárok, az elvárások vagy éppen az egyetemre járó fiúhallgatók, majd pedig a férfiakra szabott munkahelyi környezet. Ez a könyv arról szól, hogy miért tanul kevés lány műszaki és informatikai területen, milyen vélekedések vannak a nemek eltérő pályaválasztásáról, nemi jellegzetességekről és szerepekről, illetve a támogató intézkedésekről. A kutatás a hazai műszaki felsőoktatás egyik meghatározó, nagy hagyománnyal rendelkező intézményében zajlott. Azt vizsgálom, hogy az adott szervezetben mi jellemzi a nemi rendet strukturális szempontból (azaz milyen a női hallgatók kisebbségi és alárendelt pozíciója), és milyen nemi kultúra domináns. A kutatás során hallott vélemények gyakran ellentétbe állították a fiúkat és a lányokat (szorgalmas lányok-hanyag fiúk, magolós lányok-kreatív fiúk). A lányokat általában nem az intellektuális képességeikért, hanem szorgalmuk, kitartásuk, céltudatosságuk és összeszedettségük miatt, illetve közösségi készségeikért dicsérték. Az oktatók szerint a külvilágot jellemzi, hogy a lányokat a sztereotip pályák választására ösztönzik, az otthoni munkamegosztásban is egyenlőtlen a helyzetük, az anyaság pedig végképp lehetetlenné teszi számukra, hogy klasszikus műszaki vagy informatikai karrierben gondolkodjanak. A megkérdezett tanárok ritkán gondolták úgy, hogy a kérdésben az egyetemnek bármilyen tennivalója lenne.

(Nincs értékelés)

2 500 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 740486
EAN: 9789632369396
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 202
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 155 x 225 x 10
Kiadó: L'Harmattan Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Szociológia