Isten veled, Tiszavirág!

Egy szépségkirálynő története

Köves József

A regény a 30-as években játszódik Budapesten, Európában és Dél-Amerikában. Főhőse, Gál Júlia, egy nyolcadik kerületi lány – az 1933. évi magyar szépségkirálynő, Miss Hungária, aki az európai választáson egyetlen szavazattal maradt le a győztes Miss Európa mögött. Julika sorsa lányregénybe illik. Beleszeret egy Dél-Amerikában élő gazdag magyar vállalkozó, akiről kiderül, hogy kivándorlásakor tetemes adósságot hagyott hátra Erdélyben. A „vajkirály” – ahogy a lapok nevezik – igyekszik jóvá tenni tettét, és eljegyzésük után két évre eltűnik. Julika közben nehéz polgári pereket és komoly színpadi sikereket is megél, sőt regényt ír (mely később meg is jelenik). A módos dél-amerikai hajójegyet küld Julikának, és a lány elindul, de – mint kiderül - nem a végleges boldogság felé... A szerző regénye egy szegény lány sorsán keresztül hitelesen és történészi precizitással, ugyanakkor rendkívül szórakoztatóan és olvasmányosan mutatja be a harmincas évek Budapestjét, és főhősének érdekes utazásait. Filmre kívánkozó történet, amelyben egyetlen sorson keresztül egy teljes korszakot meg lehet ismerni.

(Nincs értékelés)

2 990 Ft

puhatáblás

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 766843
EAN: 9789635442102
Kötésmód: puhatáblás
Oldalszám: 208
KSH: 4901100000
Alcím: Egy szépségkirálynő története
Méret (mm): 124 x 199 x 17
Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt.

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Életrajz