Küzdelem a valósággal

Maga Csoóri Sándor gondolta és több helyütt írta, hogy a költészettel való küzdelmeit, a saját hang megtalálásának költői kínjait prózai próbálkozásokban szerette volna más dimenzióba helyezni. Csoóri Sándor ezekkel az írásokkal a huszadik század legnagyobb magyar szociográfiaírónak példáját követi. Illyés, Kovács Imre, Veres Péter, Féja Géza, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc, és politikailag sajátosan még Darvas József is lehetne a megmondója, hogy könnyebb volt magyar valóságot feltárniuk a harmincas években, mint Csoórinak a hatvanas években. Éppen ezért különleges ez a kötet. Ugyanis benne van a falvak máig tartó tragédiája a téeszesítéssel, a felszámolás '90 utáni keserveivel, és az a csalóka remény is, hogy lehetett volna megújulás-féle az ötvenenes évek végén. Csoóri Sándor ismerte fel aztán a legjobban, hogy nem lehetett volna. Ő írta meg a legvilágosabban és legbátrabban, hogy a szovjet típusú hatalomgyakorlás eleve szemben állt a legemberibb érdekekkel és értékekkel. Ezt a könyvet most úgy érdemes olvasni, hogy nemcsak a régi magyar falvak szétzúzását érezzük a mondatokban, hanem mindent, ami ebben az országban gyógyíthatatlanul tönkre ment.