Liliom és kehely

Bakóczy Sára

"Vannak bűnök, amelyek nem bocsáttatnak meg" Ezerötszázötvennégy. A három részre szakadt ország keleti határvidékén Debrecen kénytelen egyszerre keresni a Habsburg Császárság, az Erdélyi Fejedelemség és a Török Birodalom kegyeit. Gazdag polgárai háromfelé adóznak, túlélésük érdekében három urat próbálnak meggyőzni hűségükről. Hol Erdély oltalmát kérik a Habsburgokkal szemben, hol a Habsburgokét a török ellen - és mindennek meg kell fizetniük az árát. A rövid, dúlásmentes békeévekben azonban a város lakóit hétköznapi események tartják izgalomban: Duskás Ferenc, az egyik leggazdagabb fiatal kereskedő vízimalmot készül építeni a város határában, Ötvös Ambrus nem mástól, mint Oláh Miklós esztergomi érsektől kapott megrendelést egy értékes kehelyre, a város földesura, Török János fiatal feleséget vett magához, a besztercebányai rézbányászat jogának új tulajdonosa debreceni kötődésű, és felcsillan a lehetőség, hogy a töröknek szállított rézen vagyonokat keressenek az élelmes kalmárok. A világtörténelmi és a hétköznapi események hátterében pedig egyéni emberi sorsok, tragédiák és örömök rejlenek, amelyekről megélőiken kívül sokszor nem is tud más. Érdekházasságok, reménytelen szerelmek, elvesztett vagyonok, kettétört életek és váratlan felemelkedések eseményei szövődnek egybe egy család, egy város, egy nemzet történetévé. Bakóczy Sára legújabb regénye nem közvetlen folytatása a nagy sikerű A város és a rózsának, de ugyanolyan kiterjedt kutatásokra alapozott, könnyed hangvétellel megírt, fordulatokban gazdag mű. Férfi- és női hősei révén átfogó képet fest a reformáció magyarországi terjedéséről, az erdélyi udvar életéről és a török hódoltsági területek mindennapjairól.

(Nincs értékelés)

3 499 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 767032
EAN: 9789634265801
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 408
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 126 x 200 x 26
Kiadó: Gold Book

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Történelmi