Orbán bárkája

Antal Attila

Sorozat: PROGRESS Könyvek

"Ezt a könyvet a rendszerváltóknak írtam, méghozzá két értelemben. Egyrészt azért, hogy a 1989-től kiépült új rendszer létrehozóit szembesítsem azzal, hogy napjainkra hogyan jött lére a neoliberális kapitalizmus és az autoriter állam együttműködésén alapuló rendszer. Másrészt pedig szembesíteni kívántam az "új rendszerváltókat" azzal, hogy milyen rendszert kell leváltaniuk. Elemzem a globalizáció és kapitalizmus kortárs összekapcsolódásának (az autoriter neoliberalizmusnak) a hatásait: a globális ökológiai kihívásokat a klímaváltozástól az ökológiai bombáig, tovább hiperglobalizációnak a nemzetállami szuverenitásra gyakorolt hatását. Írásom transznacionalista alapokon áll, és hitet teszek benne amellett, hogy a globális kihívásokra csakis nemzetállamok feletti válasz adható. Ugyanakkor - személyesen is vívódva a nacionalizmus problémájával - mégsem "temetem el" a nemzetállamot. A kötet fő gondolata, hogy nem csak a globalizált demokrácia projektje bukott meg, hanem a nemzetállami szuverenitáson alapuló demokráciáé is, hiszen mind a kettő antidemokratikus irányokba fordult. Korszakunkra kialakult egy perverz szövetség az autoriter neoliberalizmus globális szereplői, valamint a nemzetállami autokráciák között. Ennek pedig az egyik legszörnyűbb példája az Orbán-rendszer. Részletesen bemutatom, hogy a rendszer milyen gazdasági és jogalkotási segítséget nyújt a globális piaci szereplőknek, s ezért cserébe milyen széles mozgástérrel rendelkezik az állampolgárok kizsákmányolására, valamint egy állami gyűlöletpolitika és rasszizmus működtetésére. A NER azért egyezett ki a piaci szereplőkkel, hogy a magyar társadalom igen szűk, a politikai klientúrarendszerben érdekelt csoportját megmentse a globális és lokális válságok közepette. Ehhez pedig arra van szükség, hogy mindenki mást kirekesszenek az Orbán-bárkáról. Mindezt morális és politikai szempontból megvetem, elfogadhatatlannak tartom, s ezért amellett érvelek, hogy új utat kell találni a globalizáció és nemzetállami politika összeegyeztetésére."

(Nincs értékelés)

2 400 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 759690
EAN: 9786155761553
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 144
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 125 x 195 x 14
Kiadó: Noran Libro Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Esszé, publicisztika