Örök visszatérés

Romantikus regény

Syndie Maison

Sorozat: Florence

Erich, az osztrák építészmérnök magányosan és megkeseredve él, egy tragédia emlékeivel viaskodik, amely elragadta tőle a feleségét és a kislányát. Felbukkan azonban az életében Dorothy, a szép angol üzletasszony, aki szintén súlyos terheket cipel a vállán. A két ember mind közelebb kerül egymáshoz, egy magyarországi utazás idején rádöbbennek, hogy együtt képesek csak létezni, s meg is kezdik közös életüket, ám bekövetkezik egy újabb sorscsapás, Dorothy hazamegy Angliába, és megpróbálja elfelejteni a férfit. Eltelik huszonöt év, egy filmforgatáson egymásba habarodik Jennifer, a kis londoni színésznő, és Thomas, a nőbolond osztrák színész. Jennifer egészen fiatalon, egy léha, könnyűvérű korszakában összeszedett két törvénytelen gyereket, akikről mélyen hallgat Thomas előtt, egészen addig, amíg az egyiket el nem rabolják. A férfi Jennifer mellé áll, segít a gyerek visszaszerzésében, lelki támaszt nyújt neki, miközben számára is meglepő módon szembesül a ténnyel, miszerint vége a felszínes szórakozásoknak, a nőcsábászatnak, a kapcsolatuk Jenniferrel már régen nem könnyed játszadozás. Ám ekkor közbeszól a múlt, közbeszól a mára megöregedett Dorothy és Erich, akikről kiderül, hogy igen sok közük van a fiatalokhoz, s akaratukon kívül csaknem sikerül is elválasztaniuk egymástól az ifjú párt. Ám kivételesen a sors ezúttal kegyes hozzájuk, fellebben egy régi titokról a fátyol, aminek eredményeképpen a fiatalok útjából elhárulnak az akadályok, és az idősebb pár is végre megfoghatja egymás kezét.

(Nincs értékelés)

799 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 730417
EAN: 9786155130694
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 264
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Romantikus regény
Méret (mm): 115 x 180 x 17
Kiadó: Csengőkert Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Romantikus