Szelfimánia

Miért sikeresebbek az empatikus gyerekek az énközpontú világban?

Michele Borba

Sorozat: Szülők könyvtára

A pszichológusok állítják, hogy egyre jellemzőbb korunkra az egocentrizmus és az empátiahiány, és ez alól, sajnos, gyermekeink sem kivételek. A kutatások szerint a mai tizenévesek feleannyira képesek együttérezni másokkal, mint harminc évvel ezelőtti társaik. Ám azok a gyerekek, akik úgy gondolják, hogy az egész világ körülöttük forog, nemcsak az iskolában sikertelenebbek a többieknél, de társas kapcsolatokat is nehezebben teremtenek, és lépten-nyomon kudarcok érik őket. Mit tehetünk, ha csemeténk azonnal hisztizni kezd, mihelyt nem az ő akarata érvényesül, ha durván, lekezelően vagy érzéketlenül viselkedik másokkal? A jó hír az, hogy semmi sincs még veszve! Az empátia ugyanis nem velünk született, hanem tanulható és fejleszthető készség. Épp úgy működik, mint egy izom: némi gyakorlással és odafigyeléssel látványos eredményeket lehet elérni. Michele Borba pszichológus, nevelési és oktatási szakértő a legfrissebb kutatásokra támaszkodó és megtörtént esetekkel illusztrált, kilenclépéses programot kínál nekünk, szülőknek és nevelőknek, amelynek segítségével a születésüktől egészen fiatal felnőttkorukig fejleszthetjük gyerekeink empátiáját. Milyen típusú dicséretek dagasztják egészségtelenül nagyra csemeténk egóját? Igaz, hogy az olvasás nemcsak okosabbá, de kedvesebbé is tesz? Miként segíthetünk gyerekeinknek, hogy ne passzív szemlélői legyenek mások bántalmazásának, hanem együttérzést tanúsítva lépjenek is fel ellene? Hogyhogy az önkontroll, nem pedig az IQ jelzi előre biztosabban a gyerekünk jövőbeni boldogulását-boldogságát? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Szelfimánia című könyvből, amely arra is megtanít, hogyan neveljünk barátságos, jószívű, nyitott, bátor, és éppen ezért sikeres és boldog gyerekeket. Michele Borba tanár, nevelési és oktatási szakértő, több mint húsz könyv szerzője. Dolgozott tanárként, foglalkozott mozgássérült, tanulási, illetve viselkedési nehézségekkel küzdő gyerekekkel. Tevékenysége fókuszában a gyerekek empátiájának fejlesztése áll. Három felnőtt fia van, férjével a kaliforniai Palm Springsben él.

(Nincs értékelés)

3 490 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 758408
EAN: 9786155715945
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 320
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Miért sikeresebbek az empatikus gyerekek az énközpontú világban?
Méret (mm): 141 x 200 x 20
Kiadó: Jaffa Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Gyermeknevelés