Szent László íja

Bónizs Róbert

Kr. u. 1347. Bónizs Róbert A kőfaragó című regényének főhőse, Zétényfi András immár meglett, családos ember. Békében és boldogságban éli életét, míg egy nap az odvaskői Boldogasszony-kegyhely felújítása közben rá nem bukkan egy több száz éves pergamenre, amely töredékes útmutatást tartalmaz Szent László király egyik ereklyéjének, híres íjának a hollétére vonatkozóan. A szentléleki pálos szerzetesek priorja, Dénes atya megkéri, hogy egy fiatal szerzetes, Kálmán társaságában próbálja megkeresni az ereklyét. Azonban a pergamenről kisilabizálható útmutatás alapján további útitár-sakra is szükségük lesz, és Kálmánról is kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik. Ráadásul minden óvatosságuk ellenére az ereklye létezésének titka kitudódik, mire a Felvidék egyik tót nagybirtokosa úgy dönt, bármi áron megszerzi azt, hogy felhasználhassa sötét céljainak elérése érdekében... Bónizs Róbert új regénye tovább szövi A kőfaragóban megismert szereplők és vidék történetét, de önállóan is élvezhető, az előzményekhez csak lazán kapcsolódó mű. A szerző kiterjedt történelmi és földrajzi kutatómunkára alapozva mutatja be az egyik legnagyobb magyar király, Szent László legendáinak fennmaradását, tovább élését mindössze néhány évszázad elmúltával, illetve az ősi magyar hitvilág és a már szinte teljesen megszilárdult kereszténység egymás mellett élését és egymásra hatását a Xiv. századi Magyar Királyságban.

(Nincs értékelés)

2 999 Ft

ragasztott kötött védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 744198
EAN: 9789634263609
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 336
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 164 x 235 x 30
Kiadó: Gold Book

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Történelmi