Szerelmes huszadik századom

"Múlt századi ember vagyok, a rövid és kegyetlen huszadik század gyermeke. Túléltem egy világháborút és egy háborúval felérő forradalmat. Továbbá mindazt, ami a kettő között és utána következett. Életem filmjét visszapergetve, egyre inkább azt hiszem, hogy egy századforduló több puszta időszámítási kérdésnél. Életérzések, életszemléletek, életformák változása, amely az előző század emberét az új század számára valaminő furcsa őslénnyé teszi. Magam azonban azt vallom, amit korábbi századok életszerető gondolkodói: aki nem élte meg a huszadik század nagy kalandját, mit sem tudhat az élet édességről. Ha életem ebben a percben véget ér, akkor is elmondhatom, hogy nem éltem hiába. Akartam és tudtam élni, színesen, érdekesen, olykor veszélyesen is. Sokat dolgoztam, és pályám nagyobbik részében a munkám a kedvtelésem is volt egyben. Nem voltam munkamániás, a test és a lélek örömszerzésére is mindig találtam időt. Sokat szerettem, és talán engem is sokan szerettek. Ezt a nagy túlélési kalandot talán azért sikerült nagyobb sebesülések nélkül teljesítenem, mert a bibliai Lótné példáján okulva, nem forgolódtam vissza. Elkeseredésekre csak ritkán és rövid ideig haló játékos kedvem megóvott minden felesleges önboncolástól és depressziótól. Minden nagy és komoly dolgot komolyan vettem, de nem volt olyan komoly dolog, amin éles nyelvemet meg ne fentem volna. Ezáltal sikerült elérnem, hogy Chaplin szavait önértékelésemkor is kölcsönvehessem: "Megmaradtam valaminek: bohócnak. Ez sokkal magasabb pozíciót biztosít, mint bármely politikusé."