Történelmi évszámok gyűjteménye

A 2017-től érvényes érettségi követelményrendszer alapján

Basáné Szabó Rozália

Kiadványunk egy olyan történelmi zsebkönyv, mely - méretéből adódóan - elsősorban a legfontosabb történelmi ismereteket foglalja össze. A kiadvány tartalmazza mindazokat az eseményeket, neveket és társadalmi folyamatokat, amelyeknek a tudása minden közép- és emelt szinten érettségiző diák számára kötelező. A feldolgozás érettségi témakörök szerint történt, az események kronologikus sorrendben találhatók. A kiadványban a kötelező, 2017. évtől érvényes középszintű érettségi tényanyag normál szedéssel, az emelt szintű érettségi feladatok kidolgozásához szükséges többlettudás, illetve a 2012-es kerettanterv által kötelezővé tett tényanyag dőlt betűtípussal található. A kiadvány fontos lehet az általános műveltség megalapozása szempontjából is, hiszen az egységes rendszerbe foglalt történelmi korszakok politikai és hadieseményeihez hozzákapcsoltuk a társadalmi, vallási, filozófiai, illetve a középiskolai oktatásban idő hiányában háttérbe szoruló technikai, kulturális és művészeti folyamatokat és azok kiemelkedő eredményeit. Reméljük, hogy kiadványunk segíti az érettségire való felkészülést, és hasznos olvasmány lesz mindazok számára, akik szeretnének komplex módon látni egy-egy történelmi korszakot!

(Nincs értékelés)

2 480 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 758853
EAN: 9789632619040
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 304
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: A 2017-től érvényes érettségi követelményrendszer alapján
Méret (mm): 97 x 139 x 17
Kiadó: Maxim Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Érettségi, felvételi

Ez még érdekelhet