Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Ezt az önéletrajz-féleséget Kurt Vonnegut, az amerikai próféta ellenállhatatlan humorával és mély bölcsességével írta meg. Lapjain találkozunk kedvenc mókamestereivel és country muzsikával; szól az elhunyt barátról és kimúlt házasságáról. Az abszurd látásmód Vonnegut végtelenül emberi életútjának állandó kísérője. Szinte halljuk az író, e született mesélő jellegzetes hangját. Igazmondással varázsol el bennünket. Jelen könyv egy amerikai zseni remekműve. Az elmúlt hat esztendőben iszonyú keményen dolgoztam e műalkotáson. Közben hörögtem, a fejemet pedig fűtőtestekhez verdestem. New York összes hoteljának előcsarnokát összemászkáltam, közben művemen tépelődtem és sírdogáltam. Ha állóórához értem, ököllel jól behúztam neki. Csodálatos új irodalmi műfajt alkottam. Könyvemben a nagyregény elemi ereje egyesül a haditudósítások vérfagylaló közvetlenségével, bár ez utóbbi már elavult dolog, Isten a tudója, Isten a tudója. Továbbá egybegyúrtam a zenés színház talmi ragyogását a novella halálos erejű balhorgával, mindezt szagosítottam a személyes levelek szekrényillatosító labdacsra emlékeztető illatával, majd hozzáadtam Amerika történelmének lüktető ritmusát és az ünnepi beszédek dagályos stílusát.
2 999 Ft
cérnafűzött kötött, védőborítóval
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 757767
EAN: 9789632276793
Kötésmód: cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám: 424
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 130 x 187 x 40
Kiadó: Helikon Kiadó