Vissza az Édenbe

Harry Harrison

Sorozat: Galaktika fantasztikus könyvek - Az SF mesterei

Ha 65 millió évvel ezelőtt egy világméretű kataklizma ki nem irtja a Földön a dinoszauruszok többségét, ma ők lehetnének a bolygó uralkodó életformái. Harry Harrison Éden-trilógiája ebből az izgalmas feltételezésből indul ki, és megpróbálja megtalálni az emberek helyét a megváltozott körülmények között. Kerrick és törzse sikerrel elmenekült az ellenséges hüllőcivilizáció, a jilanék karmai közül, és egy csendes kis szigeten bújt meg, ahol ismét viszonylagos békében élheti életét. Persze az embereknek tudomásul kell venniük, hogy nemcsak a rivális értelmes faj vadászik rájuk, hanem a környező erdők nagyragadozói is, és hiába loptak fejlett fegyvereket, azokkal sem tarthatnak ki sokáig. És azt még csak nem is sejtik, hogy a jilanék bosszúszomjas tudósai javában kutatnak egy olyan módszer után, amellyel mindörökre megszabadulhatnak a világukat fertőző kártékony emlősszaporulattól. Az SF kétszeres nagymestere sosem áldozta fel a vad kalandokat a mély gondolatok oltárán, igyekezett úgy egyensúlyozni, hogy olvasói minden téren megkapják, ami nekik jár. Ez a nagyszabású regénye sem okoz csalódást. Keressék a trilógia előző részeit is, az Édentől nyugatra és a Fagyos Éden című köteteket!

(Nincs értékelés)

3 490 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 733681
EAN: 9786155158438
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 440
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: Return to Eden
Fordító: Joó Attila
Nyelv: magyar
Méret (mm): 125 x 205 x 29
Kiadó: Metropolis Media

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Sci-fi