A nagy magyar válságkezelés

Gyorsjelentés az Orbán-kormány 2020-as gazdaságpolitikájáról

Mellár Tamás

Ha hinni lehet a statisztikának, Magyarországon minden a legnagyobb rendben volt a 2020-as koronavírus-járvány előtt: magas volt a gazdasági növekedés üteme, nőttek a keresetek, csökkent a munkanélküliség. Az Orbán-kormánytól sokan várták, hogy a történelmi jelentőségű program tavaszi meghirdetése után eredményesen kezeli majd a válságot, de nyár végére a történelmi nagyság már nem a csomagra, hanem éppen a gazdasági visszaesésre volt igaz. A járvány második, őszi hullámának idején hozott intézkedések sem adnak okot a megnyugvásra, miközben felszínre került a gazdaság több strukturális problémája is. Mellár Tamás egyetemi oktatóként, kutatóként, ellenzéki országgyűlési képviselőként és a Gazdasági Bizottság alelnökeként, az eseményeket kívülállóként, mégis egészen közelről szemlélve készített gyorsjelentést a kormány válságkezelő programjáról. A járvány terjedése kiszámíthatatlan, és nem tudhatjuk, meddig tart és hogyan ér véget a nyomában kialakult gazdasági válság, a szerző markáns véleményét olvasva azonban könnyebben megérthetjük, mi is történik körülöttünk.

(Nincs értékelés)

2 990 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 767714
EAN: 9789635172153
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 132
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Gyorsjelentés az Orbán-kormány 2020-as gazdaságpolitikájáról
Méret (mm): 127 x 195 x 13
Kiadó: Noran Libro Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Politika