Csak azért sem gyűlöllek titeket

Antoine Leiris

Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket. Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék, akkor ugyanannak a tudatlanságnak engednék, ami benneteket tett azokká, amik vagytok. Azt akartátok, hogy féljek, hogy honfitársaimra gyanakodva tekintsek, hogy feláldozzam szabadságomat a biztonságom kedvéért. Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, mint minden nap, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket. Héléne Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életét 2015. november 13-án. Férje, Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára; nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót. Bővített változata, melyet kezében tart az olvasó, több mint 20 nyelven jelenik meg. Anotine Leiris felkavaró története arról szól, hogyan lehet emberi választ adni a terrorizmus értelmetlen embertelenségére.

(Nincs értékelés)

1 699 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 750445
EAN: 9789633109083
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 120
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: Vous n'aurez pas ma haine
Fordító: Vargyas Zoltán
Nyelv: francia
Méret (mm): 110 x 185 x 10
Kiadó: Libri Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Dokumentumregény