Élni akartam

Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Pak Janmi

Pak Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) az észak-koreai Hjeszanban született 1993-ban. Ma már Dél-Korea fővárosában, Szöulban él. Hosszú, drámai és kalandos úton jutott el idáig. Tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu folyón átszöknek Kínába. Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak, akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit - az Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába, ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett. Az Élni akartam amellett, hogy az emberi élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve, egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és kínai élet mindennapjaiba, az ott élők érzelem- és gondolatvilágába.

4 200 Ft

cérnafűzött kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 748165
EAN: 9789630596848
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 308
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: In Order to Live - A North Korean Girl's Journey to Freedom
Fordító: Gázsity Mila
Nyelv: magyar
Alcím: Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé
Méret (mm): 160 x 240 x 26
Kiadó: Akadémiai Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Dokumentumregény