EB 37-51

"Két világ határán - akár ez is lehetne a könyv címe. Hiszen határmezsgyén áll az író, két világ kavarog benne és írásaiban szüntelenül. Letűnt korok emlékei, régi idők alakjai, régvolt történetek kísértik. A déd- és a nagyszülők, a gyermekkor és az egykori barátok, az élő, eleven falusi élet jelenik meg számára. A földet művelő, állatokat tartó parasztemberek, családja régi, neves lovai, a Kese, a Pista, a Madár, a Sári és a mindig, mindenkor, mindenkit megelőző - szinte szimbólummá emelkedő - Vilma, meg apja gombos harmonikája, régi kofahajók utasai. Egy a Történelem süllyesztőjében eltűnt, ám egyre érdekesebbnek és vonzóbbnak tűnő világ. Meg ebbe a nehéz és tisztes életbe olykor durván, olykor felemelőn „belépő” Történelem: Trianon emléke, a világháború gyötrelmei, a német és az orosz katonák tettei, a parasztember nagy kincsének, a lovának "elrekvirálása", a 45-ös földosztás, az 56-os forradalom, a rendszerváltás egyéni sorsokat összekuszáló folyamatai. És ettől elválaszthatatlanul jelen van egy másik világ is, a jelenvaló, amely nem kevésbé fájdalmakkal teli: az elszegényedőké, a hajléktalanoké, a bürokráciától szenvedőké, a "lavór aljára" kerülteké. Gutai István (1950, Sárpilis) a kortárs valóságirodalom hiteles képviselője. Bármely műfajban szólal is meg, novellában, színműben, rádiójátékban, jelenetben, érezzük, hogy a régi világ eltűnése, az értékek elvesztése, a szociális feszültségek okozta fájdalma a miénk is." (Szirtes Gábor)