Kötéltánc

Adalékok a pécsi zsidóság és Pécs 20. századi történetéhez

Krassó Sándor

Sorozat: Pannónia könyvek

A könyv szerzője ifjú kamaszként átélője volt a pécsi zsidóság megpróbáltatásainak, kifosztásának és elhurcolásának. Így írásait a megélt tapasztalatok hitelesítik. Saját "kötéltáncáról" ír az Ólomlábú idő fejezetben, majd a pécsi zsidóság múlt századi sorsának történeti hűséggel történő, statisztikai adatokra, tényekre alapozott bemutatását adja a Történelmi rövidzárlat dolgozataiban. Végezetül megrendítő erővel idézi fel néhány sorstársának múltba vesző alakját az Álombéli és valós találkozások című fejezetben. Dr. Krassó Sándor Pécsett született 1929-ben, ugyanitt szerzett 1951-ben jogi, majd államigazgatási diplomát. A KSH pécsi szervezetének egyik alapító tagja, majd nyugdíjba vonulásáig elemző kiadványainak szerkesztője volt, miközben számos dolgozatát publikálta szakmai és helytörténeti folyóiratokban. Nyugdíjas éveiben alkalmanként az MTA Regionális Kutatások Központja és a Pécsi Akadémiai Bizottság munkájában vett részt. Ekkor kezdett elfoglalkozni - kegyeleti okok miatt is - e könyv témájával.

(Nincs értékelés)

2 400 Ft

cérnafűzött kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 747877
EAN: 9786155553189
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 216
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Adalékok a pécsi zsidóság és Pécs 20. századi történetéhez
Méret (mm): 145 x 208 x 16
Kiadó: Pro Pannonia Kiadói Alapítvány

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Magyar történelem