Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Pető Péter (1984) újságíró, 2019 augusztusától a 24.hu főszerkesztője, előtte a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. Politikai elemző, ex- nemzetközi labdarúgó-játékvezető. 2010-ben Magyar sajtó kategóriában Junior Prima, 2018-ban Bossányi Katalin díjat kapott.Első regénye Leshatár címmel jelent meg 2017-ben. "A váron belül élő gyermekek osztályhelyzete megegyezik, azaz pontosan tudni, mekkora a minimális vagyona azoknak, akik a kapun belülre kerülhetnek. Innen jó eséllyel csak védett járművekkel (iskolabusz, szülői autó) mehetnek iskolába a gyerekek, akik, mivel magánintézménybe járnak, ott sem találkoznak radikálisan eltérő társadalmi helyzetből érkező, éppen ezért sokkal kevesebb kulturális tőkéből élő gyerekkel, tökéletesen homogén környezet jön létre a kölyök számára. Amelyet a szülők azzal súlyosbíthatnak, hogy virtuális világba érzékenyítik őket. Mert miközben mélyen antidemokratikus, tökéletesen arisztokratikus (az arisztokráciához tartozás feltétele itt nem a nemesi születés, hanem a megszerzett vagyon mértéke) térben nevelik őket, demokratikus történetet mesélnek nekik. Zajlik az érzékenyítés kirekesztés ellen, kapnak tudást a szegénységről, mindent elméletben, az élettől és a tapasztalástól távol. Amikor elsétálunk egy sorompóval, belépőkártyával, portásokkal védett lakópark előtt, akkor legalább azt tudnunk kell, hogy a gyerekek, akik kint állnak előtte, és sóvárogva nézik a falakon belüli csúcsjátszóteret, a tuktuksofőrök gyermekei."
3 500 Ft
füles kartonált
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 763202
EAN: 9789634681267
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 272
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 122 x 185 x 16
Kiadó: Kalligram Könyv- és Lapkiadó