Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer. Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt. Ez egy történelmi regény. Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány. A cselekmény összetartó ereje egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, a manuscriptum. Minden korokban próbálják megfejteni, kevés sikerrel. Ennek folytán a magyar nyelv kialakulásának néhány fordulópontját is számba veszi. Ez egy hittel és istenekkel foglalkozó regény. A világvallások így vagy úgy szerepet - szereplőt - kaptak benne. Ez talán nem is egy regény, hanem rege. Amolyan eposzféle, prózában. A fejezetek nem a hagyományos módon kapcsolódnak egymáshoz. Ez talán nem is egy... hanem valamiképpen több. Sokkal több. Így hát többszörös üdv az olvasónak. Szaklektor: dr. Dobosi Bea Olvasson bele: Részlet a könyvből A Szerző megjegyzése: A Hattyúk Dala. Öt év munkájának eredménye. A könyvhöz elolvasott irodalom és szakirodalom listája olyan hosszú, hogy papírpocsékolás helyett itt (és a saját honlapomon: vamosmiklos.hu) teszem közzé: Irodalomjegyzék
4 290 Ft
ragasztott kötött védőborítóval
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 747010
EAN: 9789634055259
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 468
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 162 x 236 x 45
Kiadó: Európa Könyvkiadó