Káosz és rend II.

A tűztollú sólyom

Benkő László

I. István király negyedik esztendeje halott, s a trónon Orseolo Péter, az unokaöccse követi. Őt azonban a vele elégedetlen magyar főurak elűzik, és helyébe Aba Sámuelt, az addigi palotaispánt állítják. Az első olyan alkalom ez a magyar történelemben, amikor az uralkodót a főurak választják királyukká. Aba Sámuel kezdetben látványos sikereket ér el, és maga mellé állítja szinte az egész magyarságot - nem úgy a főúri rend legtöbb tagját és az egyházat. Utóbbiak sértve érzik magukat, miután a király megnyirbálja kiváltságaikat. Hogy hatalmának semmi ne szabjon gátat, embertelen cselekedethez folyamodik, amivel szinte az összes főurat és a püspöki kar egészét maga ellen hangolja. Péter, aki a németekhez menekül, nem nyugszik bele vereségébe. Kihasználva az alkalmat és befolyásos pártfogója, Henrik király katonai erejét, segédcsapatokkal tér vissza a nyugati gyepűn át. Közben az Aba Sámuel iránt egyre jobban kibontakozó ellenszenv a magyar urak jelentős hányada részéről titkos szervezkedésbe csap, s elkövetkezik 1044 nyara, amikor árulásuk miatt Aba Sámuel Ménfőnél csatát veszít. A mellette kitartó magyar főurak, így a békési Vata, azonnal szervezkedni kezdenek a másodszorra is trónra juttatott Péter ellen. Az országos lázadás tüze egyre több helyen lobban fel, s amikor Péter a német királynak hűbérbe adja Magyarországot, és német törvények alá helyezi a népet, kisvártatva mindez robbanásszerűen kiteljesedik. Különös helyzet áll elő: politikai szempontból ugyanazt akarja Gellért püspök, mint Vata nagyúr. Vászoly Kijevben élő két fiát, András és Levente herceget hívják az országba, hogy segítsenek megdönteni Péter uralmát... A történet szerves folytatása a trilógia első, Ármány hálójában című kötetének. Az olvasó ismét találkozhat Rásdival, Vatával, s az eddig megismert szereplőkkel.

(Nincs értékelés)

3 499 Ft

ragasztott kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 758940
EAN: 9789632673851
Kötésmód: ragasztott kötött
Oldalszám: 464
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: A tűztollú sólyom
Méret (mm): 150 x 210 x 33
Kiadó: Lazi Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

A szerző további művei

TOP Történelmi