Tatárjárás I.

Dzsingisz szürke szolgálója

Benkő László

A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sorsának alakulásával meséli el a történetet. Az 1200-as esztendők elején járunk, amikor Dzsingisz, akinek Isten a hagyomány szerint feladatul szabta minden földek meghódítását, már megalapította birodalmát, és terjeszkedni készül. Egy fiúcska kerül a nagykán udvarába, aki tanulási vágyával és kiemelkedő képességeivel rögtön feltűnik Dzsingisz szürke eminenciásainak, akik a világhódító terveket előkészítendő, egyedülálló kémhálózatot szerveznek. A kis főhős átesik a kötelező katonai kiképzéseken, és legényke korától részt vesz a mongol hadsereg titkos akcióiban. Ő a klasszikus "telepített hírszerző" korabeli mintája, aki azt a feladatot kapja, hogy kalmárként települjön le II. András Magyarországán, mint a kémhálózat egyik láncszeme, akinek kapcsolatokat kell kialakítania a királyi udvar prominenseivel. Az európai küllemű, mongol szolgálatban álló kém pedig megkezdi több évtizedes működését... Ahogyan a szerzőtől megszoktuk, ezt a fontos korszakot is hiteles történelmi adatokra, leírásokra építve mutatja be úgy, hogy az Olvasó egy pillanatig sem unatkozhat. A részletesen taglalt magyar belviszonyokon kívül megmutatja a nagy világtörténelmi eseményeket, külön tekintettel azokra, amelyek hatást gyakoroltak a Magyar Királyságra.

2 999 Ft

cérnafűzött kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 744715
EAN: 9789632672748
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 464
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Dzsingisz szürke szolgálója
Méret (mm): 154 x 213 x 34
Kiadó: Lazi Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

A szerző további művei

TOP Történelmi