Magyar alkotmánytörténet

Gosztonyi Gergely, Mezey Barna

A magyar alkotmánytörténet stúdiumának célja az európai alkotmánytörténetbe ágyazottan a magyar alkotmányfejlődés főbb vonalainak megismertetése, az alkotmányos alapfogalmak tisztázása, a magyar állam történetéhez kötődő, a historikus korszakokra jellemző államszervezeti modellek megvilágítása, az államszervezési megfontolások és alapelvek tárgyalása, s mindenekelőtt a történeti alkotmány értelmezése. Könyvünk további célja, hogy szisztematikus, áttekintő ismereteket szerezzenek a hallgatók és az olvasók az ezeresztendős magyar alkotmányról, hogy világos képet kapjanak a magyar alkotmánytörténet során kiépült vagy kiépíteni tervezett állammodellekről. Könyvünkben igyekszünk kiemelni az államélet történetének sajátosan magyar fejlődési motívumait, és ezzel egyidejűleg hangsúlyozni az európai hatások magyar államfejlődésre gyakorolt befolyását. A Magyar alkotmánytörténet előző kiadása 1996-ban készült el, de a tanszék szerzői munkaközössége most úgy döntött, hogy új tananyagot készít. A magyar alkotmánytörténet tananyaga értelemszerűen az évek múlásával sem módosul alapvetően, de az új kutatások, a jogtörténet-tudomány és a történettudomány eredményei folyamatosan gazdagítják ismereteinket. Az új Magyar alkotmány- történet új módszertani megoldásokat is alkalmaz: megjelentek a fejezet-összefoglaló tézisek, az eligazodást segítő kronológia, a tudás ellenőrzésében segédkezet nyújtó kulcsszavak jegyzéke.

(Nincs értékelés)

5 980 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 768348
EAN: 9789632763279
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 560
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 167 x 237 x 32
Kiadó: Osiris Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Állam- és Jogtudomány