Miért éppen Havanna?

A kiadvány, amelyet kezében tart, immár a harmadik sarja a „Miért éppen…?” című sorozatnak. Mikor nekiláttunk az első, izlandi tematikájú kalauz készítésének, tovább tartott a koncepció megtervezése, mint annak tartalommal való megtöltése. Ennek oka, hogy viszonylag határozott elképzeléssel rendelkeztünk arra vonatkozóan, miként valósítsuk meg az általunk kívánatosnak ítélt irányvonalat, ám elgondolásunkban a műfaji keretek elbizonytalanítottak. Egy olyan kötet megalkotására tettünk kísérletet, amely - a klasszikus értelemben vett útikönyvektől eltérően - a hely esszenciáját ragadja meg. Hangulatokat, lenyomatokat, érzéseket. Amelyek befogadása által az olvasó kedvet kap, hogy a helyet maga is megtapasztalja. Ugyanakkor az utazás megtervezéséhez nélkülözhetetlenek bizonyos ismeretek, amelyeknek végül gondosan megágyaztunk a miliő inspirálta szövegekben. A történetekbe szőtt élmények reményeink szerint még közelebb hozzák az Olvasót az adott tájék lényegéhez. Miután forma és tartalom egymásba simult, a sort Svájccal folytattuk. Úgyszintén fotográfiák, egypercesek és esszenciák rajzolták. Amennyiben Önnel először Havannában találkozunk, élményekben gazdag időtöltést kívánunk, s a két korábbi kalandozásunk gyümölcsét is jó szívvel ajánljuk.

(Nincs értékelés)

2 500 Ft

füles kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 756440
EAN: 9786155885006
Kötésmód: füles kartonált
Oldalszám: 160
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 120 x 165 x 13
Kiadó: Calendula Könyvkiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Útleírások, útibeszámolók