Pantagruel

François Rabelais életműve közel félezred múltán is őrzi eredetiségét, frissességét: benne van az egész világ kiforgatva, feje tetejére állítva, összekeverve, újra kirakva, tükrözve, torzítva. Könyvében jószerivel minden ott van, amit az irodalom valaha is előtte, utána kitalált: pikareszk, abszurd, groteszk, próza, vers, lovagregény és önnön paródiája, fejlődésregény, az izmusok előfutára, halandzsa és filozófia, etika és ismeretterjesztés, teológia és a vaskos népi kultúra. A Pantagruel már a megjelenését (1532) követő hónapokban nagy sikert és ismertséget hozott Rabelais-nak. Címét azonos nevű főhőséről kapta, akinek a neve görög-mór szótákolmány, és "mindent szomjazót" jelent. Pantagruel puszta jelenlétével szomjúságot olt az emberekbe, mintegy fertőzi őket a reneszánsz eszmei ideáljával. A fordító, Gulyás Adrienn és a kontrollfordító, Bognár Róbert arra törekedett, hogy az új Pantagruel minél szöveghűbb, minél tömörebb és nyersebb legyen, nem riadva vissza a trágár szavaktól. Nem archaizál, mivel az eredeti szöveg sem volt archaizáló a maga idejében, és az archaizálás amúgy is fölöslegesen nehezítené az olvasó dolgát. Az eddigi fordításoknál jóval bőségesebb lábjegyzetek segítenek eligazodni az olvasót az ókori, középkori és reneszánsz kori utalások kavalkádjában.