Szille igazságot tesz

Wass Albert első ízben 1943-ban állt elő gyermekmeséivel Tavak könyve címen. Pár hónap múlva a Forrás nevezetű irodalmi és kritikai folyóiratban Szombathelyi Viktor, a felvidéki írótárs-kortárs közölt meleg hangú ismertetést a könyvről. Ebben így ír: "Wass Albert meséi tökéletes, szép írások s magasan emelkednek a szokványos gyerekmesék fölé. Költő írta, mélyen érző ember, aki nemcsak látja a természetet, hanem lelkével érzi is a madarakat, nádasokat, a halakat s azt a titokzatos kapcsolatot, amely ember, természet és Isten között él időtlen időktől s élni is fog örökig." E mesék valahol talán az ókori görög és római állatmesék (Esopus és Phaedrus) utóvirágai a huszadik századi Mezőségből kihajtva, ahogy írója számára a természetet látni segítette a családi barát, Herman Ottó is. Az állati jellemvonások mögött mindig emberi tulajdonságok húzódnak meg - fájdalommentesen tartva tükröt az érintetteknek. A Szille igazságot tesz a Tavak könyve hetedik meséje és a Veszekedő Cankóról szól. Arról a madárról, aki a maga önhittségében minden madártársába beleköt, mindenkinek rosszat tesz, s ha viselkedését felróják neki, "még ő áll az erdő felől", még ő kezd veszekedni mindenkivel. Nem csoda, ha az ilyen madarat a többiek, még a legszelídebbek is, lépten-nyomon megverik, kiközösítik. És ami a legszomorúbb a mesében: ez a madár mégsem tanul a történtekből. Mi azonban azért születtünk embernek, hogy megérezzük: jobb figyelmesnek lenni, jobb jónak lenni, jobb segíteni embertársainkon - és ezek nyomán talán szeretve lenni is jobb.