Arcvonal keleten

Történetek a romagyilkosságokról

Vágvölgyi B. András

Ez a könyv személyes tapasztalaton és dokumentumokon alapszik. Írója öt éven át követte a bírósági eljárást a jogerős ítéletig. A perjegyzetek, a könyv második része volt az alap, az első rész a menet közben megismert tényekből, nyomozati anyagokból reflektált fikciót: így is történhetett. A harmadik fejezet a korábban taglalt szereplőkről szól - s így kikerekedik egy történet, az évezredelő bűnügye Magyarországon. "Maratoni futók érezhetnek így, mikor negyven kilométer után a távolból integetni kezd a cél. Nem akármilyen tárgyalási folyamat eredményeként jutottunk a Kúria dísztermébe, ahol színes kavalkád fogad, egzotikus tetoválások, Blood & Honour felirat gót betűkkel övtáskán, egy fejtetkós barát AK-47-est stilizáló, Shooting Club feliratú kardigánban, jogvédők és nácik a Markó utcai tárgyalóban. (...) A Kúria helybenhagyja az első és másodfokú bíróság ítéletét. (...) Bérdi ügyvéd azt nyilatkozza az ítélethirdetés után, hogy "valakik most nagyon örülhetnek", jelesül azok, akik résztvevői (megbízói, finanszírozói, bűnsegédei) voltak a bűncselekménysornak, de nem kerültek a vádlottak padjára. Gulyás József pedig annak a reményének ad hangot, hogy a belügyi szerveknek a nyomozást leállító nyilatkozata csak taktikai lépés. Nincs vége." (részlet a könyvből)

(Nincs értékelés)

3 490 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 750524
EAN: 9789637424892
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 408
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Történetek a romagyilkosságokról
Méret (mm): 127 x 200 x 30
Kiadó: Konkrét Könyvek

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Dokumentumregény