Az ukrán dráma

Létrejött a Medve és a Sárkány közös birodalma

Drábik János

Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a Nato és az EU közös erőfeszítéssel kísérletet tett Ukrajna kiszakítására Oroszországgal fenntartott természetes kapcsolatrendszeréből, amely történelmi alapokon és mélyen gyökerező közös kultúrán és valláson alapult. A Nyugat felelőtlen vakmerőséggel tett kísérletet arra, hogy Ukrajnát a saját érdekszférájába kényszerítse. Moszkva már a 2000-es évek elejétől kezdve világossá tette, hogy Ukrajna integrációját a Nato-ba nem tudja elfogadni, mert azok alapvetően sértik nemzetbiztonsági érdekeit. A washingtoni neokon döntéshozók ignorálták ezeket a figyelmeztetéseket, amelyek nem Oroszország terjeszkedési igényeit, hanem alapvető biztonsági érdekeit fejezték ki. Azok az amerikai diplomaták, akik végül az ukrajnai válságot kiváltó intézkedéseket meghozták, súlyos szakmai hibát követtek el, amikor nem mérték fel helyesen, mi lesz az általuk kiváltott konfliktus következménye. Ukrajna felfegyverzése, továbbá az ukrán haderő kiképzése és modernizálása nem lesz képes kikényszeríteni, hogy Oroszország mondjon le alapvető biztonsági érdekeiről. A modern fegyverek tömeges megjelenése Ukrajnában csak tovább élezi a konfliktust, és még több szenvedést okoz az ukrán népnek. Ukrajna életbevágóan fontos Oroszország szempontjából, ugyanez Washington és az EU vonatkozásában nem mondható el.

(Nincs értékelés)

2 999 Ft

ragasztott kötött védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 741166
EAN: 9789634263500
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 496
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Létrejött a Medve és a Sárkány közös birodalma
Méret (mm): 150 x 215 x 40
Kiadó: Gold Book

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP