Bejelentkezés
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
"Amikor megkérdezték Királyhegyi Pált, miért adta humoros önéletírásának az Első kétszáz évem címet, így válaszolt: "Ha igaz, hogy a háborús évek duplán számítanak, még le is tagadok a koromból, ha azt mondom, hogy kétszáz éves vagyok, hiszen már a főnököm volt I. Ferenc Jóska, Horthy Miklós, Szálasi, a nemzetvezető, sőt Hitler is, mert Auschwitzban is dolgoztam, mint egyszerű deportált, márpedig köztudomású, hogy ott elég lassan múlt az idő - már ameddig élt az ember. Vannak, akik szerint Királyhegyi fehér asztalnál sokkal mulatságosabb, mint írásaiban, ahol humora továbbszalad olykor a kelleténél. Ezek sohasem olvastak Királyhegyit. A könyv kiadásával régi hiányt pótolunk." (a Kiadó) Királyhegyi Pál (1900-1981) író, újságíró, humorista, forgatókönyvíró. Budapesten érettségizett, majd Amerikába került, ahol magyar lapoknál újságíróként dolgozott, de volt pincér, munkás és hivatalnok is. 1927 és 1931 között Hollywood-ban statiszta, később forgatókönyvíró. 1931-ben hazatért, a Pesti Napló munkatársa lett, de rendszeresen írt az Új Időkbe és a Színházi Életbe is. 1938-ban zsidó származása miatt a nácik elől Angliába emigrált, ahol a Daily Telegraph-nak dolgozott, és fordítással foglalkozott. 1941-ben ismét hazatért, mint írja: "Sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot". Nem is késte le: 1944-ben deportálták, Auschwitzba majd Buchenwaldba vitték, ott érte a háború vége. Hazatérése után a Ludas Matyi és a Képes Figyelő munkatársa lett. 1950-ben kitelepítették. Amikor szellemi munkákból élt, nem publikálhatott. 1956 után ismét megjelenhettek írásai, kabarékban konferansziéként működött.
3 490 Ft
ragasztott kartonált
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 743294
EAN: 9786155361319
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 336
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 146 x 205 x 26
Kiadó: K.u.K. Kiadó