Fedőneve: Ulysses I.

Márai Sándor

Ulysses Vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja. E sorokat először 1951 októberében gépelték le és mondták be a Szabad Európa Rádió stúdiójában, Münchenben. Márai az évek során több száz felolvasást tartott, melyek közül az első időszakban az Ulysses-sorozaté volt a főszerep. Hatvan évvel ezelőtt, 1954-ben tervbe vette jegyzeteinek kötetbe rendezését, de elképzelése nem valósult meg. A Fedőneve: Ulysses tehát elsősorban az írói szándék megvalósulása, ugyanakkor egy sorozat nyitó darabja, melyben a közéleti és politikai író Márai Sándort ismerhetjük meg. A berlini légihíd szimbolikája. Az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága. A Rákosi-éra gunyoros arca és a bolsevista hatalomgyakorlás. Nyugat-Európa és a vasfüggöny. Andrássy út hatvan, kitelepítés és megtorlás. Kultúra és szellemtörténet. Irodalom kalodában. Márai Sándor magyar író akart lenni, idehaza szeretett volna élni és dolgozni. Ez nem sikerült, de felolvasásai közreadásával a kassai polgár egy kicsit ismét hazaérkezett. "Hallgassuk" őt érdeklődéssel, "nyitott füllel"!

(Nincs értékelés)

4 490 Ft

cérnafűzött kötött, védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 735844
EAN: 9789632275390
Kötésmód: cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám: 592
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 130 x 189 x 43
Kiadó: Helikon Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

A szerző további művei

TOP Napló, levelezés