Ködlovagok tegnapja

Kelemen Zoltán

Kelemen Zoltán tanulmánykötete a századforduló magyar irodalmának az Osztrák-Magyar Monarchia kulturális-civilizációs együttesét megteremtő és azt értelmező szerzők művészetével foglalkozik. Cholnoky Viktor, Cholnoky László, Szini Gyula, Krúdy Gyula, Lovik Károly és Török Gyula életműve a vizsgálat tárgya, különös tekintettel azokra a műveikre, melyek kapcsolatba hozhatóak a dualizmus korával, illetve valamilyen módon reagálnak arra. A vizsgált szerzők művészetére - eltérő mértékben - hatással volt Jókai Mór életműve, így az elemzések az írók személyes Jókai befogadástörténetét is áttekintik, különös figyelmet fordítva arra, hogy a szerzők szépirodalmi tevékenységük mellett jelentős újságírói tevékenységet fejtettek ki, s életművük e két területe között szoros megfelelések figyelhetőek meg. "A ködlovagok tegnapjai" olyan, a korban közismert társadalmi jelenségek földolgozását vizsgálja, melyek különböző mértékben, de foglalkoztatták az említett szerzőket. Ezek a kártyajátékok és a kártya ikonologikus szimbolikája, a korban megszülető, közép-európai eredetű tudomány, a pszichoanalízis, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia jellegzetes művészi önkifejező eszköze, az operett, mely látszat és valóság átjárhatóságának központi szimbólumaként értelmezhető. A kötet a századforduló magyar irodalmát kutatók-tanulmányozók, és az érdeklődő olvasók figyelmére egyaránt számot tart.

(Nincs értékelés)

1 800 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 725197
EAN: 9789630839488
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 154
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 148 x 210 x 10
Kiadó: Design Kiadó Kft.

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Irodalomtudomáy