Középkori templomok a Kárpát-medencébe

Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila

Árpád népe a honfoglaláskor olyan kultúrföldre érkezett, amely a rómaiaknak köszönhetően jelentős építészeti múlttal rendelkezett. A magyar állam történetének első
300 évében a templomok emelése volt a legfontosabb építőművészeti tevékenység.
Szent István király törvénykönyvben rendelte el, hogy "minden 10 falu építsen egy templomot". Ez a törvény - templomok és székesegyházak építésével, püspöki székhelyek és apátságok alapításával - a magyarországi szakrális építészet fénykorát jelentette. A templomok nem csak a hitéletet szolgálták, vasárnaponként itt gyűlt össze a lakosság, a messziről jövőt a templom tornya igazította útba, támadások esetén pedig védelmezte a közösséget.


A román kori építmények az antik római építészet magas technikai színvonalát tükrözik. Jellemzője, hogy a falak vastagok, többnyire kőből épültek, az ablakok lőrésszerűek, félkörzáródásúak, és gyakori az oszlopokkal tagolt kettős vagy hármas ikerablak alkalmazása. A templombelsőt freskókkal, faragványokkal, szobrokkal díszítették.
A babona és a varázslat helyébe a liturgia lépett, melynek a templom lett a színhelye. A művészet a "szegények bibliája" lett, írni és olvasni a nép, sőt az előkelőek nagy része
sem tudott. A falképek elbeszélték a bibliai eseményeket és a keresztény erkölcs tanait.

A tatárjárás után IV. Béla király a nyugati határszéli és felvidéki városokba német bevándorlókat telepített. Ők a közvetítői az új stílusnak, a gótikának. A vastag falak
helyett karcsú, égbe nyúló oszlopok, nagyobb ablaknyílások és a falakon kívüli támpillérek jellemzik a gótikát.


A műemlékvédelem Magyarországon a XIX-XX. században vált fontossá. Az épített örökség megóvása, felújítása volt a legfontosabb cél, melynek köszönhetően ma is megcsodálható számos középkori templom és templomrom.

7 800 Ft

keménytáblás

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 1001457
EAN: 9786156372055
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 176
Megjelenés: 2021-10-29
Nyelv: magyar
Méret (mm): 220 x 274 x 15
Kiadó: Kocsis Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

A szerző további művei

TOP Albumok